Egy éve és egy napja, hogy... a szám címe. Azóta is sokszor gondolkozom: helyes döntés volt vajon? És az a baj, hogy továbbra sem tudom megmondani. Az biztos, hogy életem legboldogabb két éve volt. Azt éreztem, most mindenre képes vagyok, nincs előttem lehetetlen. Azóta pedig csak keresem magam. Próbálkozom persze, mert muszáj továbblépni és tovább élni. De volt, hogy én nem voltam elég jó. És volt, hogy nekem nem volt elég jó. Tipikus lose-lose situation. Valószínűleg akkor sem lenne jobb, ha újra a régebbi lenne. De hogy a mostani nagyon rossz, az teljesen biztos. Mert nincs semmi és senki. Üresség. Nincs motiváció, nincs cél. A napi feladatok lefoglalják ugyan az embert, de mikor eljön az este és nincs kivel megosztani, mi történt, mi sikerült, mit kellene megcsinálni... Rossz érzés. Igazából még írhatnék itt órákon és oldalakon át, de felesleges lenne. Az a néhány ember, aki ezt elolvassa, vagy ismer és tisztában van ezekkel a problémákkal (de megoldani helyettem nem tudja), vagy teljesen ismeretlen és ebből következően nem is érdekli. Ha ő olvasná? Ha neki is eszébe jutnak ezek a dolgok és leküzdi a büszkeségét, úgyis megtalál. Hogy vissza? Ezt nem tudom. Lose-lose. De amíg egy fikarcnyi esély is van a győzelemre, nem szabad feladni.

Erős vs. Spigiboy készített ebből egy remixet, igazándiból ezzel találkoztam először. Itt a klip semmi extra, de ahogy kezdődik? No azt nem kívánom senkinek. Nekem még szerencsére nem volt ilyen, de nem is szeretnék...